A szalagavató kihirdetése teljesen felcsigázta a végzősöket. Dimitry délutáni-, én pedig hétvégi munkát vállaltam, hogy a ruhákat finanszírozni tudjuk, ugyanis Dim kikötötte, hogy ha én nem vállalom el, hogy táncoljak vele, akkor semmi pénzért nem fog fellépni. Mivel egy különleges alkalomnak tartotta, így vett magának egy új öltönyt, én pedig gyűjtögettem egy méregdrága fehér ruhára. A 11. osztály is besegített, főképp Melody ugrált folyton körbe-körbe, hogy Nathaniel barátnőjeként villoghasson. Engem ez már egyáltalán nem érdekelt, úgyhogy fapofával átnéztem fölöttük. Az utolsó munkálatoknál Melody már teljesen idegbajos  volt, mert nem bírt az enyelgésükkel felidegesíteni. Néha még szántszándékkal rá is mosolyogtam, hogy mégjobban forrjon a feje.
Az utolsó ruhapróba frenetikusra sikerült. Már mindenki a csodálatos ruháját igazgatta, mikor Melody nagyasszony csattogott be az öltözőbe.  Teljes díszben pompáztam a terem közepén, ő pedig mérgesen fordult felém. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhatott, de ezt sosem tudtam meg senkitől, ugyanis rálépett a szoknyájára és hangos puffanással hasraesett. A lányok nagy része ijedten pillantott rá, de senki nem ment segíteni. Sóhajtottam, majd elindultam felé.
- Doxy, kérlek! Segíts fel. - kérlelt.
Nem figyeltem rá, csak egy egyszerű mozdulattal átléptem és hátrafordulva beszéltem hozzá:
- Tudod, amikor én padlón voltam és segítségért fordultam feléd, te semmibe sem néztél, csak belémrúgtál, mint egy koszos kutyába.
- Mi a fene folyik itt?! - állított be Nathaniel idegesen.
- Csak elmondom a barátnődnek, hogy én nem vagyok olyan mint ő, hogy belerúgjak. - forgattam meg a szemem.
- Nath, segíts! Ez a hülye fellökött. - nyavalygott Mel a földről. - Rátaposott a szoknyámra, aztán előre rántott.
Nathaniel pofonra emelte a kezét, de egy váratlan pillanatban megakadályozták.
- Ne merj mégegyszer kezet emelni a barátnőmre! - ragadta meg a kezét Dimitry.
- Te ebbe ne szólj bele! - ordibált kék fejjel Nath.
Melody még mindig a földön fetrengett és siránkozott,  Dim és Nate pedig egymást próbálták a tekintetükkel kivégezni. A teremben a lányok minket figyeltek és néha-néha összesúgtak. Melody aljassága és szánalmassága miatt már az én pofámról kezdett lesülni a bőr.
A legjobb pillanatban megjelent egy nemvárt szemlélődő is. A sráccal a nyár folyamán találkoztam a tengerparton és belementem néhány hülyeségébe. Ivy végig a barátomnak tekintette, mi pedig csak egy nyári kalandnak.
- Ez meg mi a fene? - kérdezte Dakota, az ajtóban röhögve.
- Drága Dake. Ha nem látnád, ez itt egy Melody-bogár, de sajnos felborult és nem tud felállni. - mondtam gúnyosan.
- Hé, Doxy. Ezer éve nem láttalak. - nézett rám meglepetten. - Mellesleg, már megint új hajad van?
- Igen-igen.. Amúgy mi a fenét csinálsz itt? Én a helyedben elmenekülnék erről a szemétdombról. - húztam el a számat.
- A nagybátyám itt dolgozik és jöttem stírölni a csajokat. - kacsintott.
- Te nem változtál semmit. - böktem oldalba nevetve.
- Valaki felsegítene? - kiabált Melody.
Dimitry és Nathaniel a folyosó végén ölték egymást, a teremben lévő lányok többsége életképtelen picsa volt, a másikak pedig még öltöztek. Én nem akartam felszedni a bogárkát a földről, mert roppant mulatságos volt, de Dake végül felsegítette.
- Köszönöm, hogy segítessz. - mosolyodott el a barna hajú lány.
- Csak mert idegesít a vinnyogásod, és félek, hogy egy csinos lány megbotlik benned és összetöri az arcát. - forgatta meg a szörfös a szemét. - Mindig csak ráerőlteted magad valakire. A DÖK sem akart felvenni és Nathaniel sem akart veled összejönni.
- Hazug! - kiabált a fiúra, majd felém fordult. - Ne hozd be mégegy idióta barátodat, vagy komolyan kicsinállak!
Nath elcsendesedett odakint, majd meghallottam a szülei hangját és azt, hogy a DÖK elnök a családjának meséli a barátnője hazugságát. Leonard idegesen csörtetett be, Melody pedig mérgesen rázta előttem a magassarkúját, majd megindult felém. A szoknyáján már jókora szakadás volt, így az előző balesetre tekintéllyel kiabáltam rá:
- Vigyázz! Megint el fogsz esni. - késő volt, a lába már a szoknyába akadt.
- Ne gúnyolódj. - húzta el a száját, majd ismét hatalmasat zakózott.
A barátja felsegítette, majd leültette egy padra.
- Egy szemtanú számoljon be arról, hogy mi történt korábban. - szólalt fel a szőke srác.
- Melody fenyegetve indult Doxy felé és elesett az ajtóban. - mesélte egy szőke lány.
A teremben levő összes lány alátámasztotta, hogy ez történt korábban és most is.
- Csak megfélemlítette őket! - kiabált Melody.
- Ezt ugye te sem gondolod komolyan? - kérdezte elszomorodva Nathaniel.
- Kifizetjük a ruhát ért károkat, de Melody, kérlek, többet ne fordulj meg a házunk és fiunk közelében. - pillantott Leonard csalódottan az említettre, majd felém fordult. - Doxy, azt hiszem bocsánatot kell, hogy kérjek. Nagyon rosszul ítéltelek meg. Melody azt mesélte, hogy böfögsz órán, dobálod a cuccaidat és mindenből bukásra állsz.
Nevetni kezdtem és alig tudtam visszatérni a normális önmagamhoz. Végül vörös fejjel sikerült megszólalnom:
- Büfögni szoktam órán, mert hát.. kicsúszik. A cuccaimat sosem dobálom, mert általában nincs mit. Bukásra semmiből sem állok. A fizika egyedül hármas, a többi kitűnő, angolból és bioszból pedig már leérettségiztem.
- Tehát a modoroddal még mindig problémák vannak. - sóhajtott a férfi, mire ismét nevetni kezdtem.
A legmeglepőbb az volt, hogy Nate is kuncogott, az ajtóban pedig Dimitry és Dake egymásba kapaszkodva vihogott.
- Bocsáss meg a kellemetlen vacsoráért. - mosolygott rám Nath anyukája.
- Nem kell semmiért bocsánatot kérni. Addig nem akadnak problémák, amég én csöves - a "csöves" szót erőteljesen hangsúlyoztam - nem kerülök udvarias és jólnevelt emberek közé.
A csapat nagy része jól szórakozott a próbán. Amint hazaértem megkerestem a hajvágó ollómat és jócskán megritkítottam a már töredező hajamat. A rózsaszín már úgyis erőteljesen kikopott belőle, így végre használatba tudtam venni a kéket. Egy órás művelet volt, utána pedig törcsivel a nyakamban ültem a konyhába vacsizni. Dim megint isteni kaját dobott össze.
Evés után megetettem Tomoét, majd félhalottan estem a kanapéra aludni. A sok magassarkús mászkálástól a lábam már a rohadás szélén volt, így Dimitry a karjaiban vitt be a szobába aludni. Átöltözni és fürdeni sem volt kedvem, így büdösen feküdtem le aludni, mert másnap úgyis szombat volt.
Reggel isteni illatok csapták meg az orromat. Kikecmeregtem az ágyból és becéloztam a zuhanyzót. Miután sikerült embert varázsolnom magamból, frissel letotyogtam a konyhába. Dim egy szál boxerban készítette a mennyei rántottáját. Csendben álltam az ajtóban és a fenekét bámultam, majd az előtérben levő zajt meghallva indultam ki. Dimitry volt az és épp a kabátját vette le a fogasról.
- Mi a fene ez az egész? - csattantam fel.
- Francba. Nem akartam lebukni. - sóhajtott.
- Miért van belőled kettő? - értetlenkedtem.
- A konyhában egy rólam készült másolat főz. Teljesen valós, az érzelmei az enyémek és minden amit én tudok.
- És mi a fenéért van itt?!
- Mert nekem el kell, hogy menjek. Lehet többé nem jövök vissza.. - sóhajtott lemondóan. - Ma tartják a legfontosabb maffiacsalád gyűrűiért folyó harcot. Vezető révén kötelező ott lennem.
- Maffia?! Ki vagy te? Vámpír, maffia? Mit kell még megtudnom rólad? - kiabáltam rá.
- Kérlek, ne kiabálj. Tudtam, hogy ez fog történni, ezért próbáltam elosonni, de mégis bekövetkezett. Meg akartalak óvni az egésztől, de már késő.
- Nem vagyok holmi kis cicababa, hogy óvni kelljen a veszélytől.
- Tudom, de ez a maffia. - forgatta meg a szemét. - Remélem egyszer meg tudsz nekem bocsátani.
Könnyek szöktek a szemembe, amikor hátat fordított. Utána rohantam, majd magamhoz szorítottam.
- Szeretlek. - suttogtam. - Gyere vissza, mert téged vissza várnak.
- Köszönöm. - mosolyodott el, majd bezárta maga mögött az ajtót.
Leültem a kanapéra, majd magambaroskadva néztem magam elé, amikor a másik Dimitry lehuppant mellém.


Reggel tompa puffanásra ébredtem. Lenéztem az ágyról és megpillantottam a földön üldögélő Dimitry-t, aki épp elfolytott pár gyögyörü káromkodást.
- Mi a francot csinálsz? - vontam fel a szemöldököm.
- Keringőzöm Nathaniellel. Nem látod? - nézett rám morcosan.
Nagynehezen feltápázkodott, majd nekiálltunk a sulira készülődni. Amég én Tomoéval foglalatoskodtam, Dim megcsinálta a reggelit, utána ettünk és teljes harci öltözetben indultunk a suliba. A hó már elolvadt, így nem kellett ötméterenként pofára esnem és így Dimitrynek sem volt min röhögnie. Beérve az épületbe ketté váltak útjaink. Felmentem az osztálytermünkbe és leültem a megszokott leghátsó padba. Biccentettem egyet Rein felé, majd ledőltem a padra és aludni próbáltam. Az első óra biológia volt, így inkább nem aktivizáltam magam. Nem akartam, hogy az elmebajos Müller megint kidobjon. Tény, hogy mostanában megszokott látogatója voltam az igazgatói irodának, egyszer pedig maradnom kellett falat is festeni, de végül jó móka volt. Castiel is maradt segíteni, így bosszúból befestettük a kilencedikesek tábláját fehérre. Persze megint kaptam egy szaktanárit, de üsse kavics.
A nosztalgiázásból drága Müller szakított ki. A hátam mögött állt és rohadtul idegesített, hogy bámul. Felálltam úgy, ahogy a többiek is, majd kiment a táblához. A jelentés után ismét leültem, majd próbáltam aludni.
- Doxy. Attól még, hogy érettségid van, nem mentesít attól, hogy idefigyelj órán.
- Nem is kéne benn lennem órán. - morogtam.
- Tesztelhetném a tudásod? - nézett fel a naplója mögül.
- Felőlem aztán. - rántottam meg a vállam.
- Mivel mozognak a férgek?
- Bőrizomtömlővel...
- Miért tudnak könnyen repülni a madarak?
- Mert üregesek a tollaik és a csontjaik is. - nyögtem. - De mire jó ez?
- Érdekel, hogy megérdemled-e az érettségit. - méregetett.
- Hát felőlem aztán kérdezgessen, megadom a válaszait, ha ettől olyan baromira boldog lesz..
- Mi a diffúz légzés legfontosabb megjelenési módja?
- A bőrlégzés, de hagyjon már nyugton. - förmedtem rá.
- Most az egyszer.. - morgott, én pedig visszaültem a helyemre.
Az óra további része nyugodtan telt, de szörnyen lassan. Mindig antiszociális voltam, de kezdtem kellemetlenül érezni magamat egyedül a hátsó padban. Letéptem egy lap sarkát, beleírtam, hogy "Valamivel fel kéne dobni az órát.", majd összegyűrtem és fejbe dobtam vele Asch-t. Hamar válaszolt a levélre. Semmi érdemleges választ nem kaptam, így gondoltam, kérdezek valami gyökérséget Müllertől. Jelentkeztem, majd vártam, hogy felszólítson.
- Doxy, mi van? - köpte a kérdést.
- Ismeri a guvatot?
- Biológia tanár vagyok, persze, hogy ismerem.
- Miért mi az a guvat? - ordította be Alexy.
- A darualkatúak rendjébe tartozó madár. De miért ennyire fontos ez? - tolta feljebb a szemüvegét a tanár.
- Áh.. csak kérdeztem.
Ismét csend lett a teremben és Müller folytatta a körmölést a táblára, majd valaki megdobott egy galacsinnal.
"Kérdezz már még valami hülyeséget." - állt a cetlin.
Körbepillantottam a teremben, majd Charlotte intett felém. Felvontam a szemöldököm, ő pedig halványan elmosolyodott.
- Mi a fenét akar ez? - kérdeztem magamtól.
Végtére is teljesen mindegy. Ha az osztály szórakoztatásáról van szó, akkor minden meg teszek a jó kedv érdekében.
- Tanárúúúúúúúúúúr! - kiabáltam.
- Mi van már megint? - mordult rám.
- Lehet egy hülye kérdésem?
- Neked mindig csak az van. - fintorodott el. - Mondjad...
- Honnan kapta a bölömbika a nevét? - amég elfordult, gyorsan a szám elé kaptam a kezem, nehogy elröhögjem magam, majd folytattam. - Nem szokott bömbölni, meg szarva sincs.
- Jobban tennéd, ha nem jönnél be az óráimra ezentúl. Unlak.
- Pont ezért vagyok itt. - kacsintottam rá.
- Még egy ilyen és hozzádvágom a krétát. - fenyegetett.
- Én meg visszadobom. - vontam fel a szemöldököm.
- Fenyegetsz?
- Csak annyira, amennyire maga is engem. De ha akarja, dobhatok a kréta helyett széket, padot, vagy Lysandert is. - válaszoltam röhögve.
- Azonnal menjen az igazgatóiba! - kiabálta vörös fejjel.
- Megyek.. megyek.. - sóhajtottam. - Annyit vagyok lenne nála, hogy lassan puszipajtások leszünk..
Felálltam a helyemről, majd kimentem a teremből. Út közben belefutottam az osztályfőnökbe és Mr. Faraize-ba is. Mindketten mérgelődve mentek tovább. A tekintetükből annyit szűrtem le, hogy "már megint ez a hülye..."  Mire leétem az igazgatóiba kicsöngettek. Megfordult a fejemben, hogy visszafordulok, de aztán végül bementem. Kopogás nélkül vágtattam be és adtam a nyanya kezébe az szakadozott ellenőrzőmet.
- Most mit csináltál? - vette elő a tollat az őszülő nő.
- Odafigyeltem órán. - sóhajtottam.
- Azon kívül? Ezért csak nem fog leküldeni..
- Hülyeségeket kérdezgettem, aztán Müller megfenyegetett, hogy hozzámvág egy krétát, én meg őt, hogy egy széket, vagy Lysandert.
A nyanya alig észrevehetően elmosolyodott. Egy ideig furcsán méregettem, majd elkezdett nevetni. Sokan mondták, hogy utálják, de én végtére is bírtam az öreglányt. Nem ez volt az első eset, hogy elnevette magát egy hülyeségemen. Faraize székének a beragasztózásánál és Fletcher technokollal való leöntésénél is nevetett. Amint abba hagyta a röhögést, visszaadta az ellenőrzőmet.
- Nem ír be? - csodálkoztam.
- Nem. Két okból. Először is, az iskolában te vagy a harmadik legjobb tanuló Nathaniel és Kentin után. Mivel az iskola eléggé rosszul áll, nem rúghatjuk ki az egyik legokosabb diákunkat. Másodszor, nekem mindig feldobod a napjaimat. - mosolyodott el ismét.
- Nem gondoltam, hogy pont maga fog ezeken nevetni. - csodálkoztam.
- Miért, inkább rúgjalak ki?
- Már megszoktam. - rántottam meg a vállam, majd mindketten elnevettük magunkat.


Az ünnepség után mindenki a saját termében gyülekezett. Az összes osztálytárs a szüleivel beszélgetett, és vidáman nevetgélt. Doxy és Asch leléptek, úgy, ahogy Lysander is. Alexy az anyukájával társalgott, én pedig magányosan beültem a padba. Dimitry azt mondta, hogy fél óra múlva ide jön értem. Már kezdtem kibogozni a fejhallgatómat, amikor egy magas nő lépett mellém. Göndör szőke haja volt és nagy, piros körmei.
- Te vagy Doxy? - méregetett végig.
- Igen. - pillantottam rá.
- Én Nathaniel édesanyja, Elisabeth, ő pedig a férjem, Leonard.
Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Egy negyven év körüli férfi is odalépett hozzánk. Világosbarna haja volt, vastag keretes szemüvege és úgy állt mellettem, mint aki karót nyelt.
- Kérlek, ma ebédelj nálunk. - tolta feljebb a férfi a szemüvegét. - Érdekel, hogy ki az a lány, aki miatt Nathaniel pár napig teljesen magán kívül volt.
Írtam egy sms-t Dimnek, hogy menjen haza nyugodtan, én pedig követtem őket. Egész érdekesnek ígérkezett a dolog. Egy hatalmas, fehér autójuk volt. Biztos voltam benne, hogy drágább volt, mint az iskolát negyven évig fenntartani. A hátsó ülésre ültem, Amber mellé. Nath és Melody kézenfogva sétáltak a házukig. Út közben síri csend volt, néha Amber csapkodott össze-vissza, dobálta a haját és hisztizett, hogy lett egy pattanása. Az anyja végig mézesmázos hangon beszélt vele és különböző kenőcsöket ajánlgatott. Hamar megérkeztünk a házukhoz, amit inkább palotának neveztem volna. Egy hatalmas, háromemeletes házuk volt, ahol több erkély és padlásszoba is díszelgett. Az előtérben letettem a kabátomat, majd bementünk.
- Gyere velem. - bökött oldalba Amber.
Csendben követtem, mit sem törődve Melodyval. A szőke lány szobája akkora volt, mint Ivy konyhája és az én hálóm megduplázva. Majdnem egy emelet volt, amit befoglalt.
- Miért is vagyok itt? - vontam fel a szemöldököm.
- A szüleim tönkre akarnak téged tenni. Csak mondani akartam, nem mintha érdekelne.
- Engem nehéz lesz. - sóhajtottam.
- Apu azt mondta, hogy kikérdez az életedről, meg a céljaidról.
- Kérdezzen.. megkapja a válaszait.. - rántottam meg a vállam, majd lementünk az étkezőbe.
Az asztalnál Nathaniel apjával ültem szemben, aki végig szúrósan nézett, majd várta, hogy elhibázzak valamit. A kaja nagyon jól nézett ki, de mérhetetlen pocsék íze volt. Mint egy darab szar bearanyozva. Fapofával ülve ettem meg, amit Nath anyja a tányéromra rakott.
- Na és Doxy.. - törte meg a csendet végül a férfi. - Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
- Etológus. - pillantottam fel a tányéromon levő mosléktól.
- Az mi? - sipított Amber.
- Az állatok viselkedésével foglalkozik.
- Fúj, koszos állatokkal akar foglalkozni. - húzta a száját Elisabeth.
- Komolyan ilyen lányt szerettél? - szörnyülködött a családfő. - Úgy öltözik, mint egy utcagyerek, egyedül él és össze-vissza a haverjainál lakik.
Csendben tűrtem a szidást, de vártam azt a bizonyos pontot, amikor már kifakadhatok.
- Egy gyogyós öregasszony lakótársa, meg egy bukott végzősnél lakik. - mesélt undorodva Melody.
- A szüleid mit dolgoznak? - kérdezte Leonard.
Felpattantam az asztaltól és egy nagyot csaptam rá.
- Hallani akarják? Anyám szívrohamot kapott, amikor megtudta, hogy a kistestvérem meghalt. Apám egy évre rá elvett egy nőt. Fater minden nap egy bevásárlóközpontban takarít, a mostohaanyám pedig munkanélküli. Én a házunkhoz hozzáépített kis lyukban laktam, ahol nem volt sem villany, sem fűtés. Háromszor voltam kórházban tüdőgyúlladással, többször álltam a fagyhalál szélén, amég apám azzal a nővel a háromszázezer forintos kasmír ágyon aludtak és egész éjjel ment a TV. A lakásban meg lehetett főni, olyan meleg volt, én meg kabátban aludtam három takaróval. Miután megelégeltem fogtam magam és az akkori fiúmhoz költöztem, aki két hét után dobott és kikerültem az utcára. Igen, utcagyerek vagyok, de legalább nem burokban nőttem fel, és nem tudnak idióták megerőszkolni az utcán, mint Ambert, aki nem meri megvédeni magát, mert a műkörme fontosabb, mint a testi épsége. Később Ivy hirdetésére jelentkeztem, aki befogadott. Melody rosszul említette, Ivy egyáltalán nem gyogyós. Sokkal jobb mindenkinél, aki itt van. Nyugíjasoknak segít minden áldott nap és erre áldozza az életét. Amég nincs itthon, addig Dimitry-nél lakom, aki helyrehozta az életemet, amit a drága jó, Nathaniel elbaszott. A mai nap után sikerült realizálnom, hogy hülye voltam Nathaniel után sírni. Dimitry-be vagyok szerelmes és már nem érdekel, ahogy Nath és Melody illegetik magukat nekem. Utálok udvarias lenni, a kaja pocsék volt, a társaság szar. Életemben először találkoztam ennyire gusztustalan hipokrita emberekkel. Remélem Nathaniel minél előbb kimegy Svájcba és nem kell azt a levegőt szívni, amit meg bebüdösített. Viszlát!
Felkaptam a kabátom, majd bevágtam magam mögött az ajtót és Dim házához indultam. Hosszú idő volt, mire a Rózsadombi elit, kinyaltseggű negyedből visszekecmeregtem a szakadt városrészbe. De ez az én otthonom. Itt lakik Ivy, Dim, Rein, Asch és Ritsuék is.
Sokkal jobban éreztem magam a nyugodt, kertvárosi levegőben, ahol nem jön nekem minden fél percben egy fennhordott orrú ember. Csengettem, majd beléptem az ajtón. Isteni illatok csapták meg az orromat.
Dimitry a konyhában volt és egyszerű kis paraszti ebédet főzött. Borsólevest, másodiknak pedig petrezselymes krumplit. Amikor beléptem a konyhába gyorsan átöleltem, majd amikor kész lett a kaja nekiálltunk enni. Sokkal finomabb volt ez, mint az a hányadék, amit utálattal csaptak elém. Dim belefőzte az érzéseit, a szeretetét, ami sokkal finomabbá tette az ételt. Nem volt benne semmilyen flancos fűszer, vagy távolkeleti dolog, de milliószor jobban ízlett. Ebéd után elmosogattam, majd leültünk megnézni egy filmet. Az ajánlók alatt elmeséltem, hogy mi történt.
- Tényleg.. - pillantottam föl. - Van valami, amit nekik elmondtam, de neked még nem.
- Kíváncsian hallgatlak. - nevetgélt a barna.
- Rájöttem arra, hogy teljesen feleslegesen sírok Nathaniel miatt. Kitisztult a kép és mostmár biztosan állítom, hogy...
- Mit? - mosolyodott el.
- Dimitry, én szerelmes vagyok beléd.


Az iskola giccsesre díszített kapujában álltunk, és figyeltük, hogy az ünneplőt viselő emberkék mit szerencsétlenkednek. Nathaniel állt középen és mindenkinek dirigált, Castiel pedig a megszokott padján ülve duzzogott. Bejjebb léptünk, majd a sok kiöltözött alak egy emberként pillantott ránk. Mit sem törődve ezzel, felmentünk az osztályterembe. Kivételesen Dimitry is velem jött, mert jóba volt az osztályom egy részével.
A teremben csak pár ember ült, de nem volt nagy meglepetés, hogy civilben. Asch a megszokott lógós gatyájában firkálta a táblát, Lysander Ritsut kergette egy bogárral, Rein pedig videóra vette. Alexy megszokottan rajzolt, Armin pedig meglepetésből megjelent. Mindenkivel üdvözöltük egymást, majd pár perc múlva lementünk a díszterembe. Egyáltalán nem voltam kíváncsi arra, hogy miféle marhaság lesz, de gondoltam, majd itt is bekiabálok párszor.
Elsőnek az igazgatónő mondott beszédet, amit lefújoltunk, utána öregdiákok jöttek. Asch néha-néha az ő beszédükbe is beleszólt, de én túlságosan elfoglalt voltam Armin mobiljának a feltérképezésében. Alexy elaludt, Dim pedig papírgalacsinokkal dobált minket a terem túloldalából. Mr. Faraize többször is leordította a fejünket, de nem volt ránk túl sok hatással. Sosem voltam a tanárok nagy kedvence és mindig is túl nagy volt a szám. Most végre olyan barátokra találtam, akik jókat nevetnek rajta. Az egész műsor alatt mindenféle hülyeséget ordibáltunk be. Nathaniel megköszönte, hogy visszaválasztották DÖK elnöknek. Dimitry ezt egy paradicsommal díjazta, majd kizavarták az ünnepségről. Amint letörlte az arcáról, bejelentette, hogy Castiel beszéde következik az iskoláról. Sértődötten lépett fel, majd az összes kezében tartott papírt eldobta.
- Hello Sweet Amoris! Én kaptam egy beszédet, amit előre megírtak nekem, de én nem fogom felolvasni. Eldöntöttem magamban, hogy mit mondok, így hallgassa meg mindenki. Először is: Remélem, mindenki örül, hogy a szőke fasz újra elnök lett. Elsőnek komolyan gondoltam a DÖK-elnöki munkát, de látom, itt senki nem vesz engem komolyan. Másodszor: Gratulálok, hogy az iskola megérte a negyvenedik évét. Őszintén.. hogyra régen is ekkora őstulkok jártak ide, akkor ez egy isteni csoda, hogy fennmaradt. Szerencsére azért vannak jó arcok is. - intett felénk. - Ahogy ismerem a tanári kart, ez a beszéd után úgyis ki fognak rúgatni, úgyhogy minden gyík kapja be!
Amint lelépett a színpadról, mindenki elcsendesedett, csak mi tapsoltunk hevesen a leghátsó sorban. Cast végigsétált mindenki előtt, majd leült mellénk. Asch megveregette a vállát, én pacsit adtam neki, Lysanderrel pedig egymás képébe nevettek. A műsor kicsit elnémult, de folytatódott tovább. Először olyan kilencedikes kislányok énekeltek, akik összetévesztették a szoknyájukat az övvel. Az egész tíz perces műsor alatt énekeltünk velük együtt, csak átköltve a szöveget. Lysander néha hörgött is egyet, Asch pedig beatboxolt. A tanárok már ránk sem szóltak, mert állítólag "nem akarták, hogy a fegyelmezésünk miatt ne tudják élvezni a műsort". Az ének után Iris mondott verset, utána pedig jött a legmegsokkolóbb dolog a napban. Nathaniel ismét kiállt a színpadra, Melody-val karöltve.
- Sziasztok. El fogunk nektek táncolni egy lassú, párostáncot, aki akar az pedig csatlakozzon. - mondta a mikrofonba.
Lehúzták a redőnyöket, majd piros hangulatvilágítás volt.. Pont, mint egy bordélyházban. Ezt szóvá is tettem, pontosabban beordítottam. Asch elhúzta Reint táncolni, Lysander pedig Ritsut. Mind a négyen nagyon szépek voltak együtt. Komolyan mondom, ők mutattak a legjobban a sok flancos ruha között. Ahogy néztem Nathanielt, ahogy öleli azt a kis cafkát, teljesen elment a kedvem mindentől. Lehajtott fejjel ültem a széken, amikor egy puha kéz simított végig az arcomon, majd táncra kért. Kicsit haboztam, majd a kezemet nyújtottam. Bevezetett pont Nathanielék mellé, majd kárörvendő mosollyal nézett a fiúra. Végül nagyon jól éreztem magam. Világ életben utáltam táncolni, de Dim nagyon jól vezetett és végig mosolygott rám. A tánc végén kézcsókot kaptam, majd felemelte az arcomat és lágyan megcsókolt az egész iskola előtt. Rein és Ritsu ujjongtak, a tanárok készítették a tollat a figyelmeztetőhöz, Nathaniel pedig elkerekedett szemekkel és tátott szájjal bámult minket.
Mikor felkapcsolták a villanyokat, Dimitry megfogta a kezem, majd kivezetett a teremből.


Amilyen hideg volt, az idő olyan gyorsan telt. A nap már elérte a horizontot, amikor hazaértünk. Bevásároltunk különféle édességeket és rágcsákat estére. Nem sokkal az érkezés után csörrent meg Dimitry telefonja. Hamar lerendezett egy unott beszélgetést, majd minden lelkesedését elvesztve huppant le az ágyra.
- Holnap tízkor ünnepség lesz. - sóhajtott.
- Milyen ünnepség? - vontam fel a szemöldököm.
- A Sweet Amoris indulásának negyvenedik évfordulója.
- Erre muszáj elmenni? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Sajnos igen. Legfeljebb alszunk. - veregette meg a vállamat.
Nem igazán díjaztam az ötletet, de nem voltam még sosem iskolai ünnepségeken, így viccesnek ígérkezett. Idén az első sulimban voltam évnyitón, de a közepén, amikor az igazgató meg akarta nyitni az évet, bekiabáltam, hogy "Ne! Ne tedd!" és hazazavartak. Ünneplőt most sem szándékoztam felvenni, és ahogy a haverjainkat ismertem, ők sem fognak díszben pompázni.
Amég Dimitry előkészítette a konyhában a sushit vacsorára addig elmentem fürdeni. Most voltam először Dim fürdőjében. Egy apró sarokkád volt, masszírozókkal, amik csábítóan pillantottak rám. Mivel siettem vacsizni, ezért inkább nemet mondtam, majd gyorsan letusoltam. Miután végeztem magamra tekertem a törcsimet, majd bementem a barna szobájába, hogy útnak indítsam a fürdő felé. Megszokás szerint kopogás nélkül törtem be a szobájába, de bár épp most ne tettem volna. A lakótársam anyaszült meztelenül állt előttem, én pedig a meglepettségtől az arcomhoz kaptam a kezemet. Ez volt talán életem legkínosabb cselekedete. Amint felemeltem a karjaimat, a törölköző leoldódott rólam, majd leesett a földre. Így álltunk egymással szemben, a plafont bámulva mindketten, majd hirtelen röhögni kezdtem, majd beszaladtam a vendégszobába, ahova már beköltöztem, és magamra zártam az ajtót. Sosem voltam hisztis picsa, de ez azért nekem is sok volt. Még a rókám előtt is szégyenlős vagyok, nem hogy Dimitry előtt. Fél óra sötétben ülés után kopogtak az ajtón.
- Bejöhetek? - kérdezte halkan.
Lassan léptem az ajtóhoz, majd elfordítottam a kulcsot a zárban. Amint összetalálkozott a tekintetem, a világ összes paradicsomja megirigyelhette volna a színemet. Sőt.. még Charlie Scene is.
Dimitry egy szál boxerben állt előttem, én pedig teljes utcai öltözetben.
- Bocsáss meg. - toltam odébb, majd kimentem az udvarra cigizni.
Lassan követett, majd leült mellém. Nem vett magára semmit, így rádobtam a kabátomat.
- Ne legyél már ennyire hülye. - mordultam rá.
- Most az előbbi incidens miatt vagy berágva?
- Nem. Röpködnek a mínuszok, te meg kiülsz boxerben.
- Nem fázom. - sóhajtott. - Köze van a legnagyobb titkomhoz. Sajnos sok mindent nem meséltem el neked, és van olyan is, amit hazudtam.
- Hallgatlak. - rántottam meg a vállam.
- Nem tizennyolc éves vagyok, hanem huszonhárom. Maria Magdalena tizenhat éves koromban halt meg, azóta nem volt barátnőm. Az autóbaleset után meg akartam menteni, de csak egy lehetőségem volt. Mégpedig az, hogyha vámpírrá változtatom.
- Vámpír? - kaptam fel a fejem a szóra.
- Igen.. - nézett szomorúan maga elé. - Elmentem egy kis rejtett faluba, ahol én is vámpír lettem. De mire visszaértem, késő volt.
Nem válaszoltam, csak csendben ültem. Dolgoztam magamban a hallottakat. Tény, hogy külsőre Dim teljesen olyan, mint egy vámpír.
- Ha akarsz, most menekülj el. - fordult felém vörösen izzó szemekkel.
- Sosem fogok előled elmenekülni. - tettem a kezemet a vállára. - Miért kéne félnem tőled?
- Mert... - hajtotta le a fejét. - Hat éve csak állati vérrel táplálkozom. Amióta itt vagy, egyre nagyobb a kísértés, hogy a nyakadnak essek.
- Ha kiszívnád az összes vérem és meghalnék, akkor sem haragudnék meg rád. Nekem úgyis teljesen mindegy. - mosolyogtam keserűen.
- Szabad? Csak egy kicsit. - pillantott rám felcsillanó szemekkel.
Bólintottam, ő pedig felkapott a karjaiba és a szobájáig vitt. Semmi félelmet nem éreztem, teljesen rábíztam magam. Óvatosan letett, majd elkezdte lehámozni rólam a ruhákat. Fölém térdelt, majd óvatos csókot lehellt a nyakamra, majd ugyan azon a helyen belémharapott. Nem sokkal fájt jobban, mint egy egyszerű vérvétel. Az egészból semmit nem fogtam fel, csak a harapást. A szemeim lassan leragadtak, majd elszenderedtem.


Gyengéd rázogatásra ébredtem. Lassan kinyitottam a szemeimet, majd Dimitry mosolyával találtam szemben magamat.
- Jó reggelt. - simított végig a karomon.
- Neked is. - mosolyogtam vissza, majd kidörzsöltem az álmot a szememből.
- Készítettem valami finomat, hogy jobban érezd magad.
- Köszönöm. - pillantottam fel rá, majd magamhoz húztam.
Kiment a konyhába pakolászni, én pedig döbbenten vettem észre, hogy lekerült rólam a nadrág. Megpillantottam az említett ruhadarabot a szék karfáján szépen összehajtva. Odamentem és magamra kaptam. Akkor jöttem rá, hogy miért vette le rólam. A bar térdemen levő szakadás fölött három kitűző díszelgett, a jobb oldalamon pedig egy biciklilánc. Az asztalon megpillantottam egy levelet, amit Ivy írt.

Drága Doxy. 
Holnap elutazom egy rövid időre a nyugdíjas csoporttal. Ma ellátogattam ide, és adtam ennek a kedves fiatalembernek 5.000 Ft-ot. Majd kérd el tőle. Ne maradj egyedül a házban. Hívj meg valakit, vagy menj el valakihez, csak zárkózz jól be. 
Üdv, Ivy

Mezítláb totyogtam ki a konyhába. Már az ajtóból mennyi illatokat éreztem. Dimitry egy kötényben, nejlonkesztyűvel működött a konyhában.
- Nem mondoooood... - néztem rá meglepetten.
- Na mi az? - pillantott hátra rám.
- Te komolyan sushit tekersz a kedvemért?
Bólintott, majd egy elkészült avokádó makit nyomott a számba. Tett bele krémsajtot is, így mégfinomabb lett.
- Nagyon finom. - ugráltam örömömben.
- Ülj le és egyél. - húzott ki egy széket az asztaltól.
Helyet foglaltam, majd porszívó módszerrel elkezdtem tömni a fejemet. Tegnap utoljára akkor ettem, amikor elindultam a suliba. Megettem öt darabot, majd segítettem Dimnek betekerni a többit. Mindig is tudtam, hogy a sushikészítés egy jó móka, de nem gondoltam, hogy ennyire.
- Jobban érzed magad? - emelte fel az arcom.
- Igen. Köszönöm. - néztem mélyen a szemeibe, majd bíztatóan rámosolyogtam.
Tenyerébe fogta az arcomat, majd lágyan megcsókolt. Ezalkalommal viszonoztam neki. Minden mindegy alapon mentem bele. A volt barátommal is így kezdtük annakidején. Legjobb barátok voltunk és puszta kíváncsi hülyeségből próbáltuk ki, mi is az a "baráti csók".
A nap további részét nyugodtan töltöttük el. Elmentünk végül neki ruhákat venni, ahogy megbeszéltük. Út közben beugrottam Tomoé-ért és a cuccaiért, majd Ivy hazaérkezéséit átcuccoltam hozzá.


Mikor felébredtem, semmit nem láttam a sötétségtől. Megpróbáltam körbenézni, de tényleg olyan kevés fény volt, hogy az orrom hegyéig sem láttam. Körbetapogatóztam, majd selymes bőrre lettem figyelmes. Rövid gondolkodás után jöttem rá, hogy Dimitrynél vagyok. Tovább gondolkodtam, hogy mi is történt, de kár volt. A pénteki események valahogy olyan érzést keltettek, mintha fejbevágtak volna baltával. Megpróbáltam sírni, de még mindig nem jöttek könnyek a szememből. Ivy korábban mondta, hogy a sírásnál sokkal rosszabb az, amikor nem megy, de akkor nem hittem neki. Sajnos rá kellett, hogy ébredjek, hogy igaza van. Sosem voltak ilyesféle problémáim. Az iskolában mindig az a lány voltam, akiről azt mondták, hogy fiúnak kellett volna születnie. Sokan azt suttogták a hátam mögött, hogy ezzel a viselkedéssel előbb felszedek egy lányt, mint egy fiút. Talán ez nem tetszik bennem Nathanielnek...
- Mióta vagy ébren? - mormogott mellettem Dim.
- Te honnan tudod, hogy ébren vagyok? - csodálkoztam.
- Megérzés.. - sóhajtott. - Jobban vagy már?
- Nem...
Felkapcsolta a fejünk fölötti apró éjjelilámpát, majd a vállamra tette a kezét. Először nem láttam semmit a hirtelen fénytől, majd kezdett kirajzolódni  az alakja. Mikor megszoktam a fényt sikerült jobban szemügyre vennem. Nem volt rajta póló, gondolom alváshoz levette. A kulcscsontjának az íve gyönyörűen kirajzolódott és a sápadt bőre nagyon jól mutatott ebben a kevés fényben. A hasa nem volt olyan lapos, mint Nathanielé, inkább aranyos kis pocakja volt, a csípőcsontjától pedig enyhén elállt a nadrága. Ha nem ilyen állapotban lettem volna, biztos, hogy rávetem magamat.
- A francba már... - mordult fel.
Kérdően pillantottam rá, ő pedig lehajtotta a fejét és belebokszolt a falba. Megfogtam a karját, majd magamhozöleltem, figyelmeztetve arra, hogy hagyja abba.
- Nem birom elviselni, hogy emiatt a gyökér miatt rágod magad. Te azért szomorkodsz, mert nem lehetsz együtt Nathaniellel, én meg itt tépem magam, hogy elég jó legyek neked. - fakadt ki. - Mit kell tennem, hogy elég jó legyek neked?
- Nézd Dim..
- Ne magyarázkodj, kérlek. - sóhajtott, majd elővette a cigijét.
Nekem is odaadott egyet, majd meggyújtotta. Telefüstöltük a kis szobát, utána pedig érezni lehetett, hogy az előző feszültség kicsit lejjebb ült. Jól esett, hogy törődött velem, csak a vallomásával nem tudtam mit csinálni. Normál állapotomban a Holdig futottam volna egy ilyen srác vallomásáért, de most teljesen üresnek éreztem magam.
- Amúgy... mit gondolsz rólam? - törte meg a csendet a barna.
- Hol is kezdjem... - pillantottam rá. - Kedves vagy, megértő, segítőkész, jószándékú és értessz az emberekhez.
- Köszönöm. - mosolyodott el. - És a külsőmről mit gondolsz?
- Hát... - enyhén elvörösödtem. - Tetszik, hogy hosszú a hajad és olyan selymes. Puha fehér bőröd van, és a kulcscsontod nagyon tetszik...
- Akkor mi a fenéért Nathaniel kell neked? - förmedt rám.
Akaratlanul is megindultak a könnyeim, de ez valahogy más volt, mint korábban. Ahogy jöttek, sokkal könnyebbnek éreztem magam. A szívemről eltűnt a súly.
- Figyelj. Nem azt mondom, hogy kell nekem. Az aktakukac énjét, akit a suli elején megismertem egyenesen ki nem állhatom. Ilyen állapotban a francnak sem kellene. Csak tudod... annak idején megtetszett benne az, amikor megpróbált megváltozni. Akkor úgy éreztem, hogy rajtam kívül senki másra nincs szüksége, ezért van mindig velem.
- Nekem meg csak rád van szükségem. - pillantott rám Dim.
Szótlanul ültem mellette az ágyon. Letettem a jobb karom, majd az utálatos, kinyúlt fekete pólóm lecsúszott a vállamról. Dimitry rátette a fejét az említett testrészemre, majd mély levegőt vett.
- Aludjunk. - sóhajtott.
- Dim.. ne haragudj rám. Bármit megteszek, csak ezt a hülyeségem bocsásd meg.
- Bármit? - vonta fel a szemöldökét, mire bólintottam.
Könnyedén döntött le az ágyra, majd térdelt fölém. A haja az arcomat csiklandozta, ő pedig egyre közelebb hajolt hozzám. Hiába próbáltam ellenkezni, nem érdekelte. Végül megcsókolt és huzamosabb ideig el sem választotta az ajkait az enyémtől.
- Bocsánat. - ugrott fel hirtelen.
Megráztam a fejem, majd a fal felé fordultam. Dim azonnal magához ölelt és nem hagyott sírni. Tényleg sokkal több szeretetet érdemel, mint Nathaniel.
- Tudod.. - kezdett mesélni. - Tizenhat évesen vesztettem el az első barátnőmet. Maria Magdalena autóbalesetben halt meg. A halálos ágyán azt mondta, hogy hirtelen fog érkezni egy lány, akivel rengeteg baj lesz, de ő lesz az igazi. Ez vagy te.
- Az tény, hogy rengeteg baj van velem. - hajtottam le a fejem.
- Ne szidd már állandóan magadat. Én ilyen lánynak ismertelek meg és így szerettem beléd. - tett pontot az i-re.
- Köszönöm, Dimitry. - dőltem az ölelésébe.
- Pihenj csak. - suttogta a fülembe.
Lefeküdtem az ágyra, ő pedig végig mellettem ült. Ha rossz álmom volt megnyugtatott, ha sírtam, letörölte a könnyeimet, ha fáztam átölelt.

Older Post

Template by : Farisyaa Awayy
Basecode by : Nurynn
Full Edited : DoxyAsphyxia

Best View at GOOGLE CHROME!